SKLinda

HÁZ-ÁLOM: Nyári konyha készül!

2021. június 01. - SKLinda

Újra Ház-álom bejegyzéssel jelentkezem, hiszen végre belevágtunk a nyári konyha megépítésébe. Bár még szinte semmi nem látszik belőle, azért ha tovább olvasol, már néhány részlettel szolgálhatok.

c3c4ae58e11a45ba3ec176399dcd8680.jpg

Tovább

Így készíts kép falat egyszerűen, sablon segítségével

A mai bejegyzésben olyan fali dekorációs ötletet mutatok, melyet könnyű megvalósítani, csak egy kis koncentráció és nekiveselkedés szükségeltetik.
Úgy veszem észre, hogy sokan bajlódnak azzal, mi és hogyan kerüljön a falra, pedig ha megvan a kellő lendületünk, pillanatok alatt összeállhat poszterekből egy harmonikus kép fal. Én ezt most a Poster Store oldaláról, többféle kategóriából válogatva állítottam össze. Igazából annyira pofon egyszerű a kivitelezés, hogy az már szinte bűn. A megvalósításhoz az alig néhány hozzávalón kívül csak pici precizitás szükséges.

sklindablog-kepfal-posterstore-2.jpg

Tovább

Variációk egy témára

Az utóbbi időben sokkal kevesebb bejegyzést írok ide, pedig pörögnek az események körülöttünk. Akik a Facebook, Insta oldalaimat követik, láthatják, hogy nem unatkozunk. 

Annyira nem, hogy időm sem volt eddig írni egy újdonságról: nemrégiben teljesen új projekthez kaptam felkérést. Már hónapok óta dolgozunk a megbízókkal, a kivitelezés pedig nemrég kezdődött el. Lassan pedig remélhetőleg már kézzel fogható dolgokat is tudok Nektek mutatni.

Addig is annyit elárulhatok, hogy izgalmas intergalaktikus utazás vette kezdetét.

 

Tovább

Kinfolk - a lakberendezési stílus, amit eddig is ismertél, csak nem tudtad a nevét

A lakberendezési stílusok állandóan formálódnak, némelyek a trendek oltárán kerülnek feláldozásra, némelyek vissza-vissza térnek és újak születnek. Ilyen trend vagy stílus a kinfolk is, mely talán a legjobban jellemzi a az utóbbi idők életviteli fejlődését.

4a66b8210c6b9ff120eebd8cbd9dc620.jpg

Tovább

HEMNES komód újragondolva

A mai bejegyzésben egy igazi IKEA klasszikus, a 3 fiókos HEMNES komódunk újragondolt verzióját mutatom meg Nektek. Szerintem ez a rendkívül népszerű bútorcsalád joggal nagy kedvenc sok háztartásban, egyrészt időtálló stílusa, másrészt fa mivolta miatt. Mondjuk nálam a 'fa' elve varázsszó.

Szóval adott ez a komód, fekete-barna színben. Korábban rendkívül jól passzolt a hálószobánkhoz, majd később pelenkázó komódként is tökéletesen megállta a helyét.

sklinda-lakasfoto-haloszoba-3s_1.jpg

Tovább

Ház-álom: fél éve otthon

Nagyon hamar eltelt az első hat hónap a házban, és régóta adós is vagyok egy részletes beszámolóval. Sőt, kicsit több is eltelt már, mert ezt a bejegyzést lassan egy hónapja kezdtem írni, a fotózásról nem is beszélve. Mivel menet közben újra gigászi lendületet vett az építkezés, a képszerkesztés, bejegyzés írás minden nap egy kicsit háttérbe szorul. :)

sklinda-blog-hazalom-eloszoba-1.jpg

Tovább

Hogyan válasszuk ki otthonunkba az ideális kanapét?

Eredetileg a 'Ház-álom' rovatba terveztem bejegyzést írni arról, hogyan találtunk meg a Házba Az új kanapét, de úgy döntöttem, inkább pontokba szedem azokat a szempontokat, melyek szerint érdemes kiválasztani otthonunk berendezésének egyik legmeghatározóbb darabját.

sklinda-haz-kanape.jpg

Szerintem ez egy igen sarkallatos kérdés. Már csak azért is, mert leginkább combos összeget szánunk rá, hosszú távra választunk, arról nem is beszélve, hogy általában a leglátványosabb darab is.

Tovább

Ház-álom: villámgyors helyzetjelentés

Visszaszámlálás indul!

A mai egy roppant gyors kis helyzetjelentés lesz. Történelmi fordulóponthoz érkeztünk, a tegnapi nappal elindult a kazán - van melegvíz és fűtés, juhhééj!

Ezerrel a finisben vagyunk, rengeteg a takarítani való - de közben látványos eredménye is van a sok munkának - főleg Férj hihetetlen kitartásának és energiájának köszönhetően! Ahelyett, hogy szombat este sörözni menne a cimborákkal, inkább alkoholmentes sör és Legjobb Barát társaságában nappalit takarítanak. :D

Reményeink szerint ma elkészül a festés, már csak egy szín felfestése maradt hátra. Akad még bőven szerelni való villany, lámpa. A jövő hét a parkettázásé és a konyháé - utána szerelik az ajtókat és jöhet a maradék burkolás. Ha minden terveink szerint halad, akkor nem teketóriázunk - beköltözünk amint csak lehetséges.

Hoztam persze néhány (vacak telefonos) képet - most már nem titok többé, hova milyen színt terveztünk - bár a mobilos fotók nem adják vissza igazán élethűen a színeket. Erről egyébként az előző bejegyzésemben, itt írtam.

img_20190219_103252_1.jpg

img_20190219_103342_1.jpg

Tovább

Ház-álom: a nagy színválasztó

Végre elérkezünk az építkezés azon szakaszába, mikor meg kell adni a festőnek a konkrét színkódokat a falakhoz. Bármily meglepő, ha rajtam múlt volna, minden fal fehér lenne, 'csak essünk túl rajta gyorsan' - hadd költözzünk már. De Férj még hónapokkal ezelőtt kategorikusan kijelentette, hogy ne legyen minden fehér. Pont. Kérdem én, jó de akkor mit szeretnél? Nem tudom - de ne fehéret. :D

650896e2d8e3cca6d6e87fb3305e5b64.jpg

Tovább

Ház-álom: helyzetjelentés

5. rész - vajon mikor lesz ebből beköltözés?

Szinte napról napra változnak a költözésről szövögetett terveink. Folyamatosan agyalunk, hangosan gondolkodunk - egyszer úgy fest, hogy minden klappol, aztán valami miatt megint borul a terv. Leginkább a gépészet a szűk keresztmetszet, de még bukhat minden a konyhán is.

img_20190109_104312_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása