SKLinda

7 tipikus hiba, amit a kislakásban élők elkövetnek

+ TIPPEK: Hogyan tudjuk elkerülni?

2016. december 02. - SKLinda

Manapság Magyarországon még mindig a jólét egyik legmeghatározóbb szimbóluma a minél nagyobb élettér. A világ más - mondhatni fejlett országaiban azonban egy ellentétes trend van kibontakozóban. Úgy is szokták emlegetni, hogy "downsizing" - azaz csúnyán tükör-fordítva leépítés. A kifejezés leginkább arra utal, hogy a jó életminőséget nem feltétlenül az határozza meg, hogy mekkora a lakásunk és mennyi holmit halmozunk fel benne. Azok jutnak legtöbbször arra az elhatározásra, hogy lejjebb vesznek az ilyetén igényeikből, akik kiégtek a túlhajszoltságban és belefáradtak a fogyasztói társadalom mókuskerekébe.

4795de27b85352b2ce1632409442d4a6.jpg

Ez persze a magyarság nagy részére nem mondható el, hiszen többségünk nem azért él pici lakásban, mert így döntött, hanem mert többre nem is futná. Amit viszont eltanulhatunk a jóléti társadalmak életfilozófiájából az az, hogy hogyan tegyük az élet adta körülményeinket a legkellemesebbé - hogy hozzunk ki otthonunkból a legtöbbet és szeressük azt, amink van.

Szeretnék a mai bejegyzésben hasznos tanácsokat adni a kislakásban élőknek. Összeszedtem, melyek a leggyakrabban előforduló hibák és igyekszem megoldásokat is javasolni a kiküszöbölésükre.

1. Egy kis lakás kialakításánál a funkcionalitásnak és a tárolásnak kell a középpontba kerülnie. Jellemzőek például a szeparált kicsi helyiségek - kis konyhafülke + kis nappali. Ott ahol az adottságok ezt lehetővé teszik, a terek egybenyitásával és a funkciók integrálásával egy sokkal egységesebb és harmonikusabb otthont lehet teremteni. A tárolás szintén kritikus kérdés - egy egybefüggő sötét szekrénysor vagy nappali-TV-fal teljesen összenyomja a teret. Ez a probléma kikerülhető okos, rejtett tárolási lehetőségek kihasználásával és semleges, világos színek használatával.

1e50d7059df66aea2e4ada91a318167d.jpg

ddc44c628ebdbf617a5f044084c941c4.jpg

2. Nem a szükségleteinknek megfelelően tervezzük meg otthonunkat. Például telezsúfoljuk a lakást olyan bútorokkal, amelyeket megszokásból veszünk vagy tartunk meg mert örököltük, pedig igazából nem használjuk ki őket. Például óriás sarokkanapét teszünk a nappaliba, mert ezt sulykolja belénk a megszokás és az áruházi kínálat - pedig nem fogadunk sűrűn vendéget, nincs is igazából szükségünk annyi ülőhelyre. 

29911ae1ec6ad57b65993d62d7696ce5.jpg

8b51a45ac1a6947bfeed353b407f37d1.jpg

Ezt a hibát úgy tudjuk elkerülni, ha teljes mértékben a saját szükségleteinkre igazítva rendezzük be a lakást - nem adjuk meg magunkat a fogyasztói trendeknek és megszokásoknak. Azok a funkciók kapjanak főszerepet, amelyek a saját életvitelünket szolgálják a legjobban.

dec050119b9e3f4504c75067f9eb34d5.jpg

88ae8d18eb1a6754d16c461fca217826.jpg

3. Szintén tipikus hiba, hogy vizuálisan nagyon el akarjuk választani a különböző funkciókat egymástól. Így kapnak a kis terek különböző (harsogó) színeket, más más anyagú, textúrájú berendezési tárgyakat - amitől egy kis tér túlságosan tagoltnak és ezáltal még kisebbnek tűnik.

00ce9cff41fa774fac0b79de4e1f1b95.jpg

4. A koncepció nélküli és az impulzusvásárlás a másik nagyon sűrűn előforduló hiba. Nagyon nehéz megállni, hogyha például épp jó leárazások vannak, ne újítsunk be ezt-azt. Mielőtt bármilyen csecse-becsét beraknánk a kosarunkba, alaposan fontoljuk meg, hogy hol lenne a helye - mire tudnánk használni. Valóban kell még egy 30. pöttyös bögre? Szükségünk van még egy pokrócra? Passzolni fog az adott cucc a lakás stílusához vagy csak épp trendi?

5f2132b18371fff0c6c2db1573717770.jpg

5. HALMOZÁS - csupa nagy betűvel. Egy csomó mindent elteszünk a 'jó lesz még valamire' jelszóval. Aztán évekig hozzá sem nyúlunk - el is feledkezünk róla, hogy van. Érdemes rendszeresen átnézni a cuccainkat és hozni magunknak egy szabályt. Mondjuk, amit két éve nem vettem elő, azt nagy valószínűséggel már nem is fogom. Hihetetlen felszabadító érzés, amikor kitisztul a környezetünk, és fellélegezhetünk a minket addig elnyomó tárgyak súlya alól.

4bdbe1261e942e40868ea082104d1323.jpg

Jó példa az ilyen holmikra az abszolút szükségtelen elektromos kisgépek, a nagyméretű szipi-szupi konyhai eszközök összevásárlása, amiknek jellemzően csak egyetlen funkciójuk van. Mondjam a kedvenceimet? Gyümölcscentrifuga, kenyérsütő gép, fagyigép, gofrisütő...stb. Amúgy nincs ezekkel baj, ha van elég helyünk és használjuk is őket kellő rendszerességgel.

3b9c03c823b3f616e2d6e76a4b5b12c9.jpg

6. Túl sok nyitott polcos tárolóval rendezzük a be a lakást - amiken túl sok holmit tudunk felzsúfolni, egy csomó porfogóval és emléktárggyal - amitől az egész lakás rendezetlennek és zsúfoltnak hat. Igyekezzünk mértéket tartani, mind a polcok, mind a rajtuk felhalmozott tárgyak mennyiségével. A világos színű zárt, akár függönnyel eltakart, kosárral, dobozzal díszített bútorok sokkal kevésbé nyomják össze a teret. 

12b4cc81280aaf26350d548b67a119f0.jpg

6c686000cae1d25220743f1db18bcc18.jpg

7. Átgondolatlan dugalj és világítás elrendezés, aminek következtében kábelek és hosszabbítók bukkannak elő mindenhol. Ezt főleg egy nagyobb felújítás vagy új építés során fontos nagyon alaposan megtervezni. De ha épp nincs rá lehetőség, akkor használjunk kábelcsatornákat, rejtett elvezetéseket, például padlószegély mentén. 

5afe875cd78f3b07f92759cb49682151.jpg

4f6f8633e90573fba875167440f3e340.jpg

A képek forrását itt gyűjtöttem egybe.

Ha tetszett a bejegyzés, nyomj egy "Like"-ot a Facebook oldalamra, hogy mindig értesülj a legfrissebb bejegyzésekről.

Hasta la vista!
SKLinda

 
süti beállítások módosítása