SKLinda


Így készíts kép falat egyszerűen, sablon segítségével

2021. május 06. - SKLinda

A mai bejegyzésben olyan fali dekorációs ötletet mutatok, melyet könnyű megvalósítani, csak egy kis koncentráció és nekiveselkedés szükségeltetik. Úgy veszem észre, hogy sokan bajlódnak azzal, mi és hogyan kerüljön a falra, pedig ha megvan a kellő lendületünk, pillanatok alatt összeállhat…

Tovább

Variációk egy témára

Az utóbbi időben sokkal kevesebb bejegyzést írok ide, pedig pörögnek az események körülöttünk. Akik a Facebook, Insta oldalaimat követik, láthatják, hogy nem unatkozunk.  Annyira nem, hogy időm sem volt eddig írni egy újdonságról: nemrégiben teljesen új projekthez kaptam felkérést. Már hónapok óta…

Tovább

Kinfolk - a lakberendezési stílus, amit eddig is ismertél, csak nem tudtad a nevét

A lakberendezési stílusok állandóan formálódnak, némelyek a trendek oltárán kerülnek feláldozásra, némelyek vissza-vissza térnek és újak születnek. Ilyen trend vagy stílus a kinfolk is, mely talán a legjobban jellemzi a az utóbbi idők életviteli fejlődését.

Tovább

Ház-álom: a nagy színválasztó

Végre elérkezünk az építkezés azon szakaszába, mikor meg kell adni a festőnek a konkrét színkódokat a falakhoz. Bármily meglepő, ha rajtam múlt volna, minden fal fehér lenne, 'csak essünk túl rajta gyorsan' - hadd költözzünk már. De Férj még hónapokkal ezelőtt kategorikusan kijelentette, hogy ne…

Tovább

Ház-álom: helyzetjelentés

5. rész - vajon mikor lesz ebből beköltözés?

Szinte napról napra változnak a költözésről szövögetett terveink. Folyamatosan agyalunk, hangosan gondolkodunk - egyszer úgy fest, hogy minden klappol, aztán valami miatt megint borul a terv. Leginkább a gépészet a szűk keresztmetszet, de még bukhat minden a konyhán is.

Tovább

Ház-álom: a nem mellékes helyiség

Az álomház tervezésekor az egyik első elem a listánkon egy külön álló mellékhelyiség volt, ami a bejárat mellett van. Azt hiszem, az egynél nagyobb létszámú háztartásban élőknek nem kell különösebben ecsetelnem ennek a lényegét. Nagy valószínűséggel egy inkább hímneműek által bitorolt helyiségről…

Tovább

Ház-álom: helyzetjelentés

4. rész - bekerültek a külső nyílászárók

A mai egy villámjelentés, szeretném megmutatni, micsoda változás történt azzal, hogy bekerültek a házba a külső nyílászárók. Nem nagyon volt kérdés, hogy csakis fa jöhet szóba - ha már az álomházunkat szeretnénk megvalósítani (még ha álom-telek nem is adatott meg...).

Tovább

Dekor tipp: Hangold át otthonod az őszre

Az előrejelzésekből eléggé úgy fest, a hétvégén búcsút inthetünk a szeptemberi nyárnak. Ideje a lakást is hozzáhangolni a hűvösebb időjáráshoz. Ideje körülvenni magunkat finom puha textilekkel, jó illatot varázsolni egy kis süteménnyel, inni egy forró bögre teát begubózva a fotelben. Ezúttal hoztam…

Tovább

Babaszoba a hálóba illesztve

Egyik kedvenc terem a lakásban a gyerekszoba. Nemcsak itthon, hanem nagy általánosságban is. Hiszen ez az a hely, ahol bátrabban lehet alkotni, újra gyerekké lehet válni. Álmokat megvalósítani.Aki követi a blogot tudja, hogy nagy boldogságunkra nemrég megszületett a legkisebb családtag. Mivel az…

Tovább

4+1 tipikus hiba, amit elkövetünk a fürdőszoba kialakításakor

Korábban már esett szó fürdőszobákról a blogon, akkor arra gyűjtöttem inspirációkat, hogyan tudjuk lakályosabbá tenni az amúgy rendkívül funkcionális helyiséget. Most néhány olyan tipikus példát szedtem össze, melyeket sajnos az otthonok döntő többségében elkövetnek. VIGYÁZAT, szigorúan szubjektív…

Tovább
süti beállítások módosítása