SKLinda

Pihe-puha álom

2015. március 01. - SKLinda

_0006248b.jpg


A mai bejegyzésben egy saját készítésű dekorációt mutatok be, ami igazából nem csak dekor funkciót lát el.

Kisfiam (lassan 3 éves) új szobájában az ágya melletti fal igencsak hideg. Mondhatni külső fal, mivel a másik oldalán nem fűtött folyosó van. Emiatt még ha a szoba hőmérséklete kellemes is, a fal érzete akkor is hideg. Gondolkodtam, hogyan is tehetném kellemesebbé, kuckósabbá számára az új fekhelyet. Tetszenek a karnisra akasztott patchwork takarók, és egyéb hasonló megoldások is, de én tudtam, hogy biztosan valami mást szeretnék. 

Így jutottam arra, hogy saját magam készítem el a falvédőt, méghozzá kárpitozottat.  

2 db 90 x 50 centiméteres OSB táblát vágattam amire kárpitosnál kapható habszivacsot ragasztottam.

_0006016b.jpg

Megfelelő anyagot azonban nem találtam sem a környékbeli méterárukban sem a kárpitosnál, úgyhogy végül a legegyszerűbb megoldásra szavaztam, a polár takaróra. Ez az anyag olcsó, könnyű vele dolgozni, és finom puha, meleg. Két rétegben kárpitoztam, alulra egy vékonyabb, olcsó fehér polár takaró került, erre feszítettem később a világoskéket.

_0006034b.jpg

Már régóta nagyon tetszenek a felhős, csillagos dekorációk a gyerekszobában, így a falvédő is ilyen egyszerű mintát kapott. Kemény kartonból sablonokat vágtam, amelyek segítségével filcből kivágtam a mintákat. Ezeket egyszerű, hobbiboltban kapható textilragasztóval tettem fel. Ugyan nem biztos, hogy kisgyerek mellett örök érvényű, hát, ha letépi - egye kukac - majd újra ragasztom :)

_0006266b.jpg

A kész táblák hátuljára 2-2 hosszúkás lukat fúrtam, és egyszerű kampókra akasztva kerültek fel a falra. A kampók annyira vannak becsavarva a falba, hogy amikor ráakasztottuk a táblákat, azok úgy feszítették rá a falra, hogy tökélesen fixen tartják. Egy rugdosó kisgyereknek is ellenállnak. :)

_0006245b.jpg

_0006253b.jpg

 (A képeken szereplő nyuszi és bagoly sajna nem saját alkotások, de ezek is kézzel készültek. Ennyire ügyesen még nem varrok. :) )

Szép álmokat!

Hasta la vista!
SKLinda

süti beállítások módosítása