SKLinda

Ház-álom: helyzetjelentés

1. rész

2018. július 17. - SKLinda

Rég nem jelentkeztem bejegyzéssel - kicsit elmentünk pihenni, jártunk wellnessben, otthon szüleimnél, tengerparton - szóval nem unatkoztunk. Közben a házikónk építése pedig szépen halad. Az eleje rendkívül látványos, hiszen egyszer csak a semmiből kiemelkedik az építmény a földből. Két hónap alatt pedig tulajdonképpen ott tartunk, hogy be lehet menni a házba, hiszen a födém egyik fele teljesen kész, a magasított födémet, amely a konyha-étkező-nappali felett lesz, a héten készítik.

 

Mindeközben Sopronban.... illetve mellett. Férj tudósít #építkezés #házálom #lakberendezés

SKLinda (@sklinda.blog) által megosztott bejegyzés,

Itt látható az egy légterű közösségi helyiség, nagyjából a majdani konyhaszekrény sarkából nézve. Az is látszik még sajnos, hogy mennyire közel vannak a szomszédok. :( Ez részben persze amiatt is van, mert még nincs kész a kerítés, ami a tervek szerint teljesen takarni fog. No meg néhány fa sem árt majd a kertbe - hát az nem most lesz, hogy az árnyékuk alatt hűsölünk. :P

img_20180714_182301.jpg

Az viszont nagyon jól kitűnik már most is, milyen szép lesz a nagy belmagasság!

img_20180714_182314.jpg

Szinte hitetetlen, hogy ez a mi házunk lesz! Teljesen libabőrös leszek, hacsak belegondolok - hatalmas élmény nyomon követni a felépülését. Persze nem egészen gondtalan a folyamat, vannak zökkenők is. Ha egyvalamit tanácsolhatok minden kedves leendő építkezőnek: SOHA ne vegyél telket használati megosztással, hacsak nem vagy teljesen biztos abban, hogy a tulajtárs tökéletesen együttműködő!

Ez a használati megosztásos történet az egyik legnagyobb kompromisszum, amit el kell viselnünk. Errefelé (nem tudom, az ország többi részében mennyire) nagy divat szétdarabolni az amúgy normál méretű telkeket - és egy helyrajzi szám alatt, úgynevezett használati megosztással értékesíteni. Ez majdnem olyan, mint a társasház - ott is mindig van minimum egy hülye, aki nem teljesen ezen a bolygón él. Nekünk csak egy 'társ' jutott ebben a történetben, no de mint azt az előző szabály is illusztrálja, kifogtuk azt AZ egyet. Legyen elég annyi, hogy minden közmű kialakítása az átlagosnál is bonyolultabb és ebből kifolyólag költségesebb... de még ennél cifrább is, annak a részleteibe inkább bele sem merek menni...

De hogy mutassak valami tényleg szépet is, elárulom, milyen színűek lesznek a külső - természetesen fa - nyílászáróink. A RAL 6005-ös, moszatzöld színt választottuk kívülre. (Belül egy semlegesebb sötétbarna árnyalatot kapnak.)

sklinda-nyilaszaro-szin-ral-6005.jpg

Az a 'vicces', hogy hiába színkód ide vagy oda, ha az ember a gugliba beírja, akkor is teljesen különböző árnyalatokat ad a keresési eredmény. Talán az ide mellékelt kép adja vissza leginkább azt a színt, ami majd az ablakainkon lesz. Alább egy spaletta mintát is mutatok az üzletből, ahonnan rendeltünk:

img_20180716_101352.jpg

Persze a spaletták még nem lesznek készen költözéskor - majd valamikor egyszer, mikor lesz rá költségkeret. :P

Hamarosan újra jelentkezem, hiszen haladunk a burkolatok és a szaniterek kiválasztásával, a konyhabútor tervei is majdnem teljesen készen vannak. 

Hasta la vista!
SKLinda

süti beállítások módosítása