Ház-álom: az álomház papíron

2018. május 20. - SKLinda

Eddig végigvettem a rovatban, milyen gondolatok és igények mentén terveztük meg hamarosan épülő otthonunkat. Most végre megosztom, hogyan is néz ki az alaprajz papíron. De mielőtt egyből belecsapnék a lecsóba, egy kicsit még a tervezésről. Korábban már kifejtettem két bejegyzésben is, hogy milyen funkciókat és extrákat terveztünk be.

Végül is egy modern parasztház jellegű épület lett az eredmény, ám koránt sem parasztházra emlékeztet sem a méret, sem a belső elrendezés. Például ugyan hosszú, téglalap formában terül el, egyáltalán nem keskeny. Míg egy hagyományos parasztháznál a bejárat általában a hosszanti oldalon, a tornác felől helyezkedik el és a szobák a hossz két irányában oszlanak el, nálunk az "utcafronti" oldalon lesz a bejárat és a középső főfal mentén válnak szét a helyiségek. 

sklinda-haz-alom-metszet-utcafront.PNG

Az egyszerű, nyeregtetős téglalap formának több oka is van. Elsősorban az, hogy hosszú távon két épületet is tervezünk, a második ütemben épül még egy melléképület, melynek sok-sok funkciót szánunk. (Ezt eredetileg L alakban szerettük volna, hogy szépen zárjon a kertre, de sajna a hatóság megkövetelte a 3 méter távolságot a két épület között, így hogy elférjen az általunk kívánt méret, el kellett forgatni a kis házat - párhuzamosan. Így sem lesz csúnya, de kisebb kert marad, mint azt szerettük volna.) No de visszatérve a ház formájára, nem csak a saját, de a körülöttünk lévő telkeket is figyelembe vettük. A mi kis telkünk ugyanis nem utcafronton van - úgynevezett nyeles telek - ez itt a környéken nagyon "népszerű", hiszen a nagyobb méretű telkeket így szabdalják fel, hogy minél többet ki lehessen hozni belőlük. Ez egy olyan kompromisszum, amit hajlandóak voltunk megkötni. Egyértelmű hátránya, hogy kvázi másokkal osztozunk a területen, ugyanakkor nagyon privát otthont tudunk majd kialakítani. Annak ellenére, hogy 7, igen hetes darab kertszomszédunk van! 

sklinda-haz-alom-metszet-dnyhomlokzat_1.PNG

Szóval annak, hogy nincs utcafrontunk az a legnagyobb előnye, hogy nem kellett az utcának terveznünk. (Mondjuk nem mintha lenne törekvés egységes falukép kialakítására - mindenki olyat épít amilyet akar... ) Megláttuk benne a fantáziát, hiszen hosszú távon sövénnyel és pár gyorsan növő fával, az elkészült kis házzal egy igazi családi zugot szeretnénk teremteni.

És akkor íme az alaprajz, amely a felsorolt kívánságlistánk alapján megszületett:

sklinda-haz-alom-metszet-alaprajz.PNG

A rajzon jobbról, a bejárat felől haladunk befelé. Ami egyből jól látszik, nagy előtér a fogadó helyiség - innen nyílik egy mellékhelyiség, a gyerekek/vendégek fürdője és a mosókonyha. Nekem nagyon fontos volt, hogy rögtön be lehessen jutni a mosókonyhába, hiszen a nagyon koszos, sáros játszóruhák már nem is mennek tovább. Sáros gumicsizma? nem gond, irány a mosóteknő! Fel kell mosni az előszobát? Nem gond, csak előkapom a felmosót... A folyosó kettéosztja a privát és a közösségi tereket. A nagyszoba felé a közlekedő két végéről is be lehet jutni, ide nem teszünk majd ajtókat, ezáltal marad könnyen megközelíthető. A négy hálószobából kettő kisebb és kettő nagyobb méretűt tervezünk. A mi hálónkból saját gardrób és onnan saját kis fürdő is nyílik. 

Most nem is szaporítom tovább a szót, hiszen terveim szerint a következőkben végig szeretném venni az egyes helyiségeket. Addig is lehet emésztgetni az alaprajzot. :)

Ne maradjatok le, kövessétek a blog Facebook oldalát!

Hasta la vista!
SKLinda