SKLinda

5 konyhai trend, ami hódítani fog 2016-ban

2016. március 01. - SKLinda

5 olyan friss trendet szeretnék ma bemutatni, melyek segítségével sajátságos bájjal és egy csipet luxussal tölthetjük fel a konyhát. Persze ezek most nem épp a filléres és pár perces projektek - így inkább azoknak lehet aktuális, akik épp konyhatervezés közepette állnak. Egyik kedvenc lakberendezési magazinom, az Apartment Therapy csapata szedte össze, melyek ezek az újdonságok, én pedig kerestem további példákat, hogy illusztrálhassam, mennyire igazuk van. Nekem személy szerint pedig azért tetszenek, mert időtálló stílust képviselnek - most is trendik és 10 év múlva is még szinte biztosan eleganciát képviselnek majd ezek az elemek.

1. Hangsúlyos mosogató
A vidéki házak stílusát megidézhetjük akár egy városi lakásban is, ennek egyik legfontosabb kelléke a meghatározó, nagy mosogató teknő. Ez önmagában nem újdonság, de ha például kőből készül, akárcsak a konyhapult, és még keretet is kap az már igen.

aee770a90375b4a63d12c711f60111dd.jpg

Határozottan kampányolni tudok az ilyen formájú mosogató mellett- én is ezt választottam a konyhámba és annyira szeretem, hogy legközelebb sem választanék mást. Csodás esztétikai jelenléte mellett hihetetlen előnye, hogy elfér benne egy nagyon nagy tepsi vagy egy óriási fazék gond nélkül.

e4fd5740f1a42aa0e74fca59bf92a54f.jpg

e799e9bf18375c33f7e587ce14bfa462.jpg

inside-a-new-york-townhouse-with-historic-modern-charm-1504723_640x0c.jpg

2. A szagelszívó kiemelkedése
A felső szekrények eltűnésével egyidejűleg középpontba kerülnek a szagelszívók - így ezek kezdenek egyre inkább hangsúlyt kapni. A tervezők felismerték ezt a trendet, így ma már egyre több olyan készülék válik remélhetőleg elérhetővé, melyek a funkción túl még jól is néznek ki.

ae58a4fb-8e55-44b0-bed4-b8296aa4aeb2.png

a32917c8c8525f56782ded2f17f33dad.jpg

3af47ae96b9b098fa11d4eb7f27fb3b7.jpg

85749b53d886ca071ca497811673b3ba.jpg

3. A tálaló szekrények reneszánsza
Az üvegezett ajtós, hagyományos tálaló szekrények egyre inkább visszatérnek. Aki szereti a vintage/shabby stílust, annak szerintem ez nem újdonság. De miért ne kaphatnának ezek a gyönyörű bútordarabok újszerű főszerepet más stílusú terekben is?   

pb_milk_malinpersson_0085.jpg

067a274b0f00fedb27beced75d2cbee0.jpg

10storage-inspiration-21_10_14.jpg

ad4e83e0abc9fd2d8d8f9621736a66b0.jpg

4. Vegyes anyaghasználat
Egyre több ilyen bevállalós konyhával találkozom, ahol bátran vegyítik a különböző felületeket, anyagokat és színeket. Miért ne lehetne például más színű a felső és az alsó szekrény?

screenshot.png

969ff221961f3a77edb24eeb730a3527.jpg

cee8eba6247ef7a57f02811b23323248.jpg

b0bf891599ad3dce00d545344b8395c2.jpg

5. Sárgaréz/arany részletek.
Különleges hangulatot kölcsönözhetünk a konyhába egy kis fémes ragyogással, néhány sárgaréz vagy arany színű kiegészítő segítségével. Ez valóban forradalmi- gondoljunk csak bele - szinte minden konyhai kiegészítőnk, kütyünk ezüstös/acélos. 

prospect-heights-residence-kitchen-fixtures.jpg

a417cac0a56e2fe4f0d9250d43be74d9.jpg

edced64c798b6cc18403b24ddfe9e64e.jpg

7b1247c09f058c57060124b3500f5601.jpg

Még több varázslatos konyháért kattints ide, a Pinterest albumomba, ahol többek között ezen a képek forrását is megtalálod.

Hasta la vista!
SKLinda

süti beállítások módosítása